|
Témaindító hozzászólás
|
2016.06.19. 13:59 - |
Myth + Numa
*zárt játék* |
[12-1]
 Csendben figyeltem szemlélődő testvérkémet. Kezdtem unni ezt az egyhangú beállást, illetve ülést. Azért ennyire nem hasonlítunk… a farkamat visszarendeztem magam mögé, s lassan elkezdtem vele oldalirányba csapkodni, olyan hatást keltve az esetleges szemlélődőben, hogy unom a társalgást.
- Hmm… ez egy roppan érdekes történet. - húztam el a számat, kimutatva ellenérzésem. Dwalinként furcsán groteszk volt számomra, bár nem vontam kétségbe igazságtartalmát. - Miért kellett benned megbízni? Azt hittem elég látványos showt rendeztem neked. - húztam el a szám. Pedig olyan jó voltam! Vicsorogtam, morogtam, hörögtem, üvöltöttem… nagyszerűen alakítottam a rendkívül dühös, és enyhén talán őrült farkast! - Nem. - mosolyodtam el egyszerűen. - Nem kerülhet olyan vezér a falka élére, aki nem tartja be a hagyományokat. - jegyeztem meg tök nyugodtan, célozva a diplomatikusságra. Az nem kifejezetten köthető a Dwalinhoz. Amúgyis, mi értelme lenne? A gyengéknek pusztulniuk kell! Igaz ennek megcáfolása éppen itt ücsörgött velem szemben.
- De félretéve a vitás kérdéseinket, most fontosabb dolgok miatt vagyok itt. Beszélnem kell a Rivoule alfájával, a hiénákról. - egy pillanatra jelentőségteljesen elhallgattam, hagyva, hogy Mythban ülepedjenek a szavaim, s a mögöttes tartalom. Igen, valami szövetség félét kívántam velük kötni, hiába is kezdtem el tőle vakaródzni, akár egy bolhás eb. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögvest a hiénák után nem ők jönnek… a farkasoknak végre egyesülniük kell, a Dwalin uralma alatt! Ez ugyan valamennyire magába foglalta az én korlátlan hatalmamat, bár nem ez volt a célom. Én elsősorban a Dwalin, és ezen belül persze a saját dicsőségemért küzdöttem. |
 Csak ültünk egymással szembe a síkság közepén. Csak néztünk egymás szemébe és némán figyeltünk a másik mozdulatára. Messziről csak annyit láthattak, hogy két farkasalak ül egymással szemben teljesen mereven. Egyedül a bundánk hullámzása mutatta hogy élő farkasok vagyunk. A szél kezdett feltámadni, ahogy az eget délkelet felől lassan bekúszta valami rendkívül sötét fátyol, viszont A másik oldalunkon még sütött a nap. Furcsa volt, hogy a fű világosabb volt mär az ég színénél is a nap miatt. Amíg e különös helyzetet figyeltem, Numa hangja zökkentett ki a gondolataimból. Halkan szólaltam meg, de hangsúlyomon nem változtattam nagy nehezen:
-Sajnos az a vezér már nincs köztünk. Talán éppen ezért tisztelem őt ismeretlenül is. Azért, mert mindenki, aki köröttünk volt, tisztelte őt és engedelmes volt hozzá. Ez mutatja azt is hogy rögtön be is tartották utolsó szavait. Ekkor döbbentem rá hogy kik vannak körülöttem. Aki miatt egy ismeretlen kölyökben megbíztak, az mindenbizonnyal kivívta ezt a tiszteletet. Ezért én úgy is ragaszkodtam hozzá, hogy alig tudtam róla dolgokat... - jelentőségteljesen mértem végig a bátyám majd folytattam-...a Dwalinban soha nem volt ekkora bizalmam. Igaz, sokan így is halálba követik az alfát, ők mégsem ugyanezért teszik. Inkább talán rokonszenvből. Mert ha egy Rivoulehoz hasonló, diplomatikus alkatú vezér kerülne a falka élére, ki tudja. Vagy faképnél hagyják, vagy rövidúton elteszik láb alól... |
Vigyorogva figyeltem, ahogy letelepedett elém, majd pontosan lemásoltam az ülését. Most úgy nézhettünk ki, mint két szemező szobor. Valahol mélyen legbelül az egész lényére figyeltem. Megkockáztatom, hogy hiányzott. Elvégre a Dwalin nem a barátságos farkasok falkája volt, én meg ugye árva voltam. Én még valahogy elviseltem a szüleink hiányát, de Mythban nem voltam biztos. Főleg a Dwalinban, ahol nem segítenek az ilyesmiben. Az erős életben marad és eltapossa a gyengébbet. Ez az élet rendje, legalábbis a falkám szerint. Most én voltam az alfa, változtathattam volna, de… már én is ilyen voltam, illetve én mindig is ilyen voltam. Szerettem abban a falkában élni, illett a személyiségemhez.
Már éppen a szavába vágtam volna, hogy közöljem vele, egyáltalán nincs igaza, lelkileg is testvérek vagyunk, nem haragszom rá, meg semmi ilyesmi, de… a büszke és dicső Dwalin alfa száján nem csúszhattak ki ezek a szavak, főleg az áruló húg előtt. Megálltam tehát a tiltakozást, s csenddel feleltem neki.
- Na most kíváncsivá tettél. Miért, mi történt, amikor megérkeztél? Milyen a vezér? - Tudom, tudom épp úgy hangzott, mintha csak azért kérdezném, hogy kémkedjek pedig… őszintén kíváncsi voltam rá, hogy hogyan fogadták, főleg az én kis bemutatóm után. |
No, majd a szakértő megmondja hogy miben változtam... Felemelt fejjel, kihúzott háttal ültem elé, lompos farkamat magam köré kanyarintottam. Nem. Nem bízok benne úgy, mint régen azok után hogy majdnem megölt. Lehet, hogy Dwalin szemmel van igazság abban amit mond, de egy aprócska ténnyel nem számolt: ami nekik pozitívum, az nekem már a rossz irány.
-Hmm...ha annyira ismersz, honnan tudod hogy nem csak veled beszélek így? Talán ott vagy minden nap mimden pillanatban mellettem, látod, hogy kivel milyen vagyok, bátyó? Nem. Nem látod. Mert nem vagy mellettem,úgy,ahogy kiskorunkban elképzeltük. És ezt teljes mértékben rám fogod. Ha el is árulnám szökésem okát, akkor is gyengének tartanál. Hiszen akármit teszek: te a bátyám vagy vérszerint. De lelkileg már nem vagyok biztos benne... - mindezeket teljesen tárgyilagosan és nagyrészt hangsúlyozva ejtettem ki. Nem tudom mičrt teszem azt amit teszek.
Ha nehéz is bevallani, Numában is van valami jó. Csak képtelenség kihozni belőle. Persze velem is úgy viselkedik ahogy, de remčlem nem veszett ki belőle minden. A többi megjegyzését elengedtem a fülem mellett.
- Én véleményem megvan a Dwalinról, tied is a Rivouleról. Nem muszáj őket egymásnak kimondani. Annyit viszont elárulok hogy nekem nem csak a vezére miatt alakult ki a mai nézetem. |
Szóval nem csak kívül vagyok sötét? Majdnem megeresztettem egy elégedett vigyort. Teljesen megváltozott, bár még nem tudtam biztosra venni, hogy mennyire vagyok ezzel megelégedve. Hajlottam az eléggé felé, elvégre még mindig jobb egy hisztis, de legalább harcias kishúg, mint egy gyáva féreg. Szavaival gondolom én fel akart húzni, de ez egyáltalán nem sikerült neki. Persze, engem nagyon könnyen fellehetett, csakhogy nem volt rá képes akárki. Csak az, akinek érdekelt a véleménye, aki számított nekem. Ő már nem tartozott ezek közé a farkasok közé, így véleménye hidegen hagyott. Ennek ellenére valahol mélyen érdekelt, mi van vele, ami nagyon zavart.
Az egész műsora nem zavart egy kicsit sem, csak amolyan érdeklődő fejjel figyeltem.
- Nofene. Mióta sajátítottad el a gúnyos hangsúlyt? Ez új nekem. Úgy látom megváltoztál, de nem a jó irányba. - Hangom ezúttal mindenféle gúnyolódástól mentes volt. Inkább, mint bátyja mondtam neki. Régebben sokkal kedvesebb volt, ami a Dwalinban hátránynak számított, de a Rivouléban? - Csak pont az veszett ki belőled, ami miatt más voltál, mint a Dwalin farkasai. - Ezt azért sajnáltam egy kicsit. Tudom, nem voltam jó testvér, számtalanszor piszkáltam őt ezekért az a különbségekért, mégis azt hiszem pont ezt szerettem benne. Ő nem tudhatott róla hányszor téptem meg olyan farkasokat, akik bántani akarták őt. Csak titkon, az árnyakban, nem akartam, hogy bárki más megtudja. Nem akartam gyengének tűnni a húgom miatt. Talán örültem is neki, hogy megszökött, azt hittem ott majd jobb lesz neki, ezek szerint alaptalanul. Hú, hogy mennyit küzdöttem magammal ezen. Sosem szerettem az ellentétes gondolatokat. Amíg őt üldöztem, végig ezen gondolkoztam. Feltehetőleg, ha komolyan akartam volna, beérem, de tétováztam. Dühös voltam rá, a szüleinkre, a falkára és elsősorban magamra, mert nem tudtam eldönteni mit is akarok igazán. De amikor megjelentek a Rivoule védelemezői… Na igen, akkor boldog voltam. Nem kellett döntenem, csak harcolnom, s hát jól megtéptük egymást, Myth pedig “jó” helyre került. Ezek szerint mégse. Bár mostmár mindegy.
- Nem lett ritkább - ráztam meg magam, visszatérve a beszélgetés eredeti fonalához. - Csak te nem látsz már olyan jól. - Tettem hozzá csipkelődve.
- Nagyon fontosak neked ezek a “titkok” - na nem mintha érdekelt volna bármelyik is. Mégis ugyan milyen titkai lehetnének? De ez valamiért a mániájává vált. Lehet ez a gyenge pontja. Talán titokmániás lett. Röhögtem magamban.
- Szaftos pletykák? Ne aggódj, olyanokat tudok én is. Csak méltóságon alulinak érzem őket elmesélni. - Néztem rá komoron. Tényleg idáig süllyedt volna? Szánom szegényt. Kellemetlen volt, de tényleg így éreztem.
Nem, nem tudtam pontosan miért árult el minket. Bár azért tippjeim voltak ugye. Kár, hogy pont ezt nem akarta velem megosztani, pedig ez még érdekelt is volna. Talán mondott volna megfontolható dolgot. De ha nem, hát nem. Megráztam a fejem és úgy tettem mintha megrántanám a vállam.
- És ezt bizonygatnod kell? Az már régen rossz. Örülök, hogy ugyanúgy vélekedünk egymás falkájáról. Bár ezeket furcsa egy Rivoule szájából hallani. Talán tévedtem, és mégsem illesz közéjük. Ennyire erővel maradhattál is volna. Simán beillesz a Dwalinba. - A nyelvemen volt még más is, de azt végül nem mondtam ki hangosan. Inkább csendben elnéztem a távolba és belemerültem a gondolataimba. |
Sértegető mondatai többé-kevésbé érték el a céljukat. Habár én igyekeztem magam maradni. És sikerült is.
-Boldog is vagyok. Hát nem fejeződik ki az öröm az arcomra? Így majd láthatod a különbségeket kettőnk közt...Például azt, hogy te nem csak kívül vagy sötét... - ráböktem lilás bundájára. Elvigyorodtam és megtorpantam. -És azt is, hogy te talán erősebb voltál mindig is valamennyire, de okosabb sohasem.
Leültem és ásítottam egyet - Váááh, nem unod még a sértegetőnek szánt mondataid? Aki eddig lesüllyed, hogy egy Rivoulet piszkál, - mondtam neki gúnyosan - az mennyit ér? Hadd ne mondjam ki hogy legfeljebb miben változtál. Külsőleg csak annyit hogy ritkább lett a bundád néhol. Hiába, te is öregedsz bátyus...itt bent szintén. - mutattam macsommal a homlokom felé. -Kicsit régimódiak a módszereid - Tettettem az unott farkast, csak hogy hatásosabb és színpadiasabb lehessek. Ha már egyszer ő is csinálja, miért nem tarthatnék neki tükröt, nemde?
- De igen. Hozhatok nagyobbat, csak azt még nem volt időd kifundálni, hogy mi is lenne az. Sajnos én tudom, mi tenne ez ügyben igazán jót, de nem árulhatom el. Ha már egyszer elvileg téged is elárultalak, a titkaimat nem hagyom cserben... - kicsit közelebb léptem és duruzsoló hangon zólaltam meg érezhető gúnnyal. Közben ismét körbeindultam. - Azt hiszem nagyon szaftos kis pletykák kelhetnek szárnyra ha továbbadom őket...de mindegy is. Azt hiszem nem erről volt szó az előbb. - eltúlzott kérdő tekintetet mutattam.
-Ja, hogy apáék. Nos. Sajnos ők ugyanolyanok voltak mint te. Ugyanolyan hitvány dwalinok. De a dwalinokat valójában te tetted ilyen hitvánnyá. Máskülönben a szüleimről sem gondolnám ezt. Fogalmad sincs mit jelentettek nekem... ahogy arról sincs, miért "árultalak" el benneteket. Igazam van? - Ismét a szemébe néztem. Nem fog megtudni tőlem semmit. Erre garanciát adok. Csak élem azt a titokzatos Mythet, aki lenni szoktam. - Majd pont annak fogom feltárni szökésem okait, aki van olyan ostoba, hogy azt hiszi, elérheti azt rajtam amit akar. Ebből nem eszel - Tettem hozzá komoran és durván azt utolsó mondatot. Mikor viszont a farkasaimra tért, egyből rávágtam:
-Ők egyenként százszor olyan tisztábbak és becsületesebbek mint a te egész aljadékod. Előbb fognak nekivágni a végtelen sivatagnak mint hogy ellened szálljanak szembe. Nem fognak önszántukból idejutni. Legfeljebb csak engem fognak védeni... |
- Nézegetni? Chh… boldognak kellene lenned, hogy egyáltalán rád emelem a szemem… Rivoule söpredék. - Úgy tűnt kicsit megváltozott. Kíváncsi voltam mennyire. Nem rémlik, hogy valaha is láttam volna dühösnek. Élvezettel végignyaltam a szám szélét. Na vajon mire fog támadólag reagálni? Fel tudom annyira dühíteni, hogy elveszítse az eszét?
- Kevesebb? Hiszen te az árulásod óta nem érsz semennyit. - Lenézően végigmértem. - Nem változtál semmit. Még mindig ugyanaz a gyenge kölyök vagy. - Tudtam, hogy ez nem igaz, de kíváncsi voltam mit reagál.
Szavai hallatán felnevettem. Hidegen, karcosan.
- Az árulásnál nagyobbat már úgysem hozhatsz. - Színészien sóhajtottam egyet. - Szerencse, hogy apáék nem láthatnak most téged. Belehalnának a szégyenbe… - megcsóváltam a fejem. - És mondd csak, pontosan mi is vett rá, hogy árulóvá válj? - Nem akartam megtámadni. Méltóságon alulinak éreztem. A Dwalin falkavezére megtépjen egy gyenge és védtelen szukát? Nem alacsonyodom le idáig, még ha meg is érdemli, akkor se. Márpedig megérdemli! Rossz kedvem azonban nem csillapodott. - Ohh tényleg, ezúttal nem hoztad magaddal azokat a farkasokat, hogy megvédjenek? Örömmel a vérüket venném. - Léptem felé fenyegetően. |
Elértük egymást, ahol mindkettőnk megtorpant. Büszke, felszegett fejjel néztem a szemébe. Most rendíthetetlen voltam. Ő tartson gyávának ha akar, de én tudom magamról az igazságot. Én is beálltam a körözésbe. Egymással szemben sétáltunk ugyanolyan feszülten. Idegesen felnevettem:
-Képzeld, nagyon jó érzés, habár én egy kicsit máshogy fogalmaznék, testvér - viszonoztam mosolyát, még szemeimet is összeszűkítettem - Hiába nézegetsz. Igen. Magasabb vagy. Viszont ez közel sem jelenti azt hogy kevesebb lennék...csupán gyáva vagy bevallani... - tudom, egyszerűen belelátok a gondolataiba. Hiába, hiszen senki más nem ismeri jobban nálam...
-Valamiért, nem is tudom, miért, én örültem neki hogy nem láttalak. Talán nem akartalak merő véletlenségből megsebesíteni, aztán szégyent hozni rád... - őszinte voltam. Én erősebb vagyok annál, mint gondolná, akármennyire próbál is überelni. Felőlem kérkedhet magával, azt csinál, amit akar elvégre. De engem ne kicsinyítsen le. Most így belegondolva egészen visszafojtottam az előbb felgyülemlett dühöm nagyját, habár szemem még mindig vészesen villogott. Addig, amíg nem támad, tartani is fogom az agresszív énemet. De amint nekikezd...azt soha nem fogja megköszönni. |
 Nem igaz, ennek a síkságnak tényleg soha nem lesz vége? Már nagyon untam a semmiben való nyargalást. Kedvemet az sem javította, hogy célomul kiszemelt fa, megjegyzem ez volt az egyetlen változatosnak mondható hely ezen az istenverte síkságon, ugyanolyan messze volt, mint tíz perccel ezelőtt. Vissza is fordulhattam volna, makacsságom azonban nem hagyott ilyen kishitű és gyenge módszerhez folyamodni. Már csak azért is el akartam menni odáig.
Közelebb érve rájöhettem, valaki tanyázik azon a nyüves almafán. Naaa… kit fogok a megtépni? A nap fénye fehéres bundán csillant meg, s már ilyen távolságból is rájöttem, egy nőstény farkas pihen ott. Eme apró tény annyira nem zavart, legfeljebb nem megtépem, csak jól megijesztem, hogy aztán alázatosan nyüszítve meneküljön. Elégedetten caplattam továbbra is a fa felé, amely csak akkor kezdett halványodni, amikor a fehéren kívül kékes csillogást is visszatükrözött a szuka a nap sugárkáiból. Eddig sikerült elterelnem a gondolataimat Mythról, de most a dühöm újra fellángolt. Húgom pedig ahelyett, hogy megvárta volna, amíg lecsillapodok és már nem csak a gyilkolásra tudok gondolni, inkább kihívóan leugrott elém.
Visszafojtottam a dühömet és megvártam, hogy elém érjen. Hagy jöjjön csak az erős, a gyengéhez. Merevre zárt állkapoccsal vicsorogtam rá, amint elég közel ért. Úgy látom azért méretben még alaposan túlteljesítem az ő szintjét. Ugyanolyan ványadt maradt, mint volt. Kicsit sem érdekelt, hogy az utóbbi egyáltalán nem igaz. Talán ha nem a bátyja lettem volna, avagy az ilyenféle külsőség érdekelt volna egyáltalán, észreveszem, milyen szép is lett.
- Ó míly régen láttalak, én édes drága áruló húgocskám - nem kívántam palástolni gúnyos mosolyom - mond csak, milyen volt gyáván elfutni és elárulni a falkád? - A fontosabbnak vélt szavakat egy kicsit megnyomtam, miközben szépen lassan elkezdtem körözni körülötte. |
Ismét elcsatangoltam a falkától. Nem tudom, mire véljem ezeknek az új jövevényeknek a megjelenését. Az egész Rivoule nyugtalan tőlük és nem jogtalanul. Egy békés helyre vágytam, ahol kiszakadhatok a mai feszültségből a hiénák miatt. A síkságot különösen imádtam. Lehet hogy furán hangzik, de néha felkapaszkodom az öreg, ferde törzsű almafa ágára és ott heveredek le. Nézem a láthatárt. Most is így tettem. Kékes bundám csillogott a fényben, ugyanis a magas fű még nyirkos volt egy korábbi nyári zápor után. Karmaim belevésve a fába másztam fel a ferde fatörzsön és elmerengtem. Minden eszembe jutott. Minden...
Pont ott, annál a kőnél rogytam össze. Belegondolva már most ráz a hideg a kimerültség emlékétől. Annyira élethűen élem vissza magam abba a helyzetbe, hogy már látom is Numát vérben forgó szemekkel közeledni. Feljebb emeltem a fejem és hunyorogtam. Tehát igaz! Nem az emléktől láttam a fekete alakot. A bolond bátyám tényleg erre futott. Egy szempillantás alatt vetettem le magam a faágról egy hatalmas ugrással és méteres léptekkel iramodtam meg felé. A léptek már-már szökellésekbe torkolltak. Mit képzel magáról hogy se szó se beszéd idecsörtet?! Még neki állnak feljebb a történtek! Hisz majdnem megölt engem! Olyan szintű agresszivitás és düh gyűlt össze bennem, ami nálam már nagyon komoly dolog. Ezt testbeszédem is jelezte. Vicsorgó fejjel és villogó szemmel néztem rá, úgy, ahogy ő rám. Tudom hogy gyávának tart engem. Hát most akkor jelzem neki, hogy megváltoztathatja a véleményét. Lassan összeértünk. Ha csak egyetlen egy szőrszálamhoz is hozzáér... |
A síkság majdnem végtelen fűtengerében futottam, előrehaladásomat hatalmas ugrásokkal segítve. Nem mondhatnám, hogy elégedett lettem volna, elvégre ez a földdarab még nem képezte a Dwalin tulajdonát. A kelleténél kicsit talán hangosabban csörtettem, bár magam is tudtam, hogy ez nem praktikus. Elvégre ez mégiscsak egy másik falka földje… újra elöntött a düh. Széttépem azokat a szánalmas puhányokat! Most nem veszítek, mégha százan jönnek ellenem, akkor se. Vicsorogtam. Persze fogadkozásomnak nem sok értelme volt, hisz’ hiába voltam erősebb sok farkasnál, azért már hárommal nehezen boldogulnék. Kettővel még simán leszámolnék! Talán egy kicsit túlzásba estem, de ez most nem zavart. Gyűlöltem a Rivoule falkát, de elsősorban nem azért, mert ez az ő területük volt… Myth árulása még mindig vad tűzzel égette a a lelkemet. Hogy merte?! Elfeledte a szüleink tanítását. Gyáva volt. Milyen farkas az ilyen? Düh és a szégyen egyvelege körbehullámzott, egyre jobban belelovaltam magam ezekbe az érzelmekbe. Még az sem érdekelt, hogy én visszanyertem a családunk becsületét. Talán akkor gondoltam rá először, érdemes lenne megkísérelnem a falkavezéri cím megszerzését. Azóta akarok bosszút állni ezen a nyomorult falkán. Pusztulniuk kell! |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
