|
Témaindító hozzászólás
|
2016.06.30. 11:25 - |
Kyra + Jared + Ethos
* Nyílt játék * |
[18-1]
 Miközben kérdéseim válaszát vártam, figyeltem a hímet. Kicsit talán lekezelő volt velem szemben, de nem zavart, láttam rajta, hogy nincs ínyére a horda rangbeli eloszlása. Még ha jómaga nem is kíván feljebb jutni e létrán, zavarja, hogy egyáltalán létezik ilyen. Vagy legalábbis erre gondoltam abból ahogyan viselkedik.
Nem mintha ez zavarna, hisz csak egy mocskos hiéna, mint a többiek, vagy mint én! csaképp nem annyira elismert, mint ÉN!
Emésztgettem a gondolatot, közben Jared nyelve is megeredt.
- Hmmm..érdekes. Önmagadat vered át! Ez tetszik! - mondtam elégedett vigyorral a pofámon.
- Tulajdonképpen nem ismerted el, hogy különc vagy, legalábbis ezt a jelzőt nem, de az imént mondtad, hogy mégis másként viselkedsz mint ahogy kellene. Tehát valahol csak MÁs vagy! - vágtam hozzá finomkodva e szép szavakat. Okoskodásnak is veheti tőlem, "jóbaráti tanácsnak is", én tudom, hogy igaz amit elmondtam.
- Hogy pontosan hova? - kérdeztem éles hangon, közben felnéztem az égre.
- Nem tudom hova fogok kilyukadni... - mondtam mosolyogva, megjátszott gonosz tekintettel ránéztem és felemeltem egyik mancsom. - ..a sötétben tapogatózok. - feleltem halkan miközben hozzáértem Jared buksijához. Ha elmozdult, eltávolodott akkor csak rámutattam a fejére.
Ezután úgy álltam hozzá mint ő hozzám: közömbösen, félválról vettem. Persze csak azután, hogy elsétáltam mellőle, jó messze, még az eredeti sziklámon is túl.
/ Kyra el / |
 Értetlenül nézte végig a béta reagálását Jared válaszára. Mi oka lenne bárkit is átverni? Aztán követezett az a fejezet amikor próbáljuk szavakkal minnél jobban elásni a másikat. A hím ez ellen is kialakította saját védelmét, egyszerűen egyik fülén be, a másikon ki. Meg hát a béta az béta, valakin muszáj megmtatnia hogy ő több másoknál. Szépen csendben hallgatta végig Kyra szövegét, egy szemrebbenés nélkül áltta annak tekintetét továbbra is. Hiába akarja őt megtörni a nőstény, nem fog menni neki de Jared szerint ezt ő is tudja.
- Attól még hogy hiéna vagyok, nem kell úgy viselkednem ahogy a fajtám. De ha az neked jobban esik, vegyük úgy hogy akkor egy egészségtelen hiéna vagyok. - Őszinte volt ő maga is, kegyetenül őszinte, de hát ő Jared. Ne várjon senki se tőle semmi mást. - Mire akarsz amúgy ezzel pontosan kilyukadni? - Nem tétovázott, gondolta hogy a nősténynek van még mondanivalója így hát minek köntörfalaznának. |
-Áááhhh...- vágtam rá Jared szavaira elégedetlenül. Megráztam a fejem.
-Süket duma, nem versz át...még ha igazad is van.- mondtam elhalkuló hanggal, de őszintén. Továbbra is felettesen viselkedtem vele, hisz ez a dolgom, de nem úgy álltam hozzá mint egy csatlóshoz. Valahol mélyen tiszteltem benne a hiénát, de csak a hiénát és nem Jaredet!
-Értem én, hogy nem fogadtunk be, nem tudtál beilleszkedni...- kezdtem el szaporítani a szót majd rávágtam keményen: -..vagy épp nem akartál!- *hatásszünet* - Deee, és ez NAGY de!, szinte sosem csinálsz közösen semmit a többiekkel a vadászaton kívül. Nem vinnyogsz a maradékért, JA hisz persze csíkos vagy, azok meg nem tudnak úgy "kacagni" mint mi.- vigyorogtam rá. - Fajtádat meghazudtolva engeded át a húst a többieknek. Ez nem vall egy egészséges hiénára!- magyaráztam el neki gondolataimat, vagyis egy részét. Beszéd közben hol a távolba néztem hol a szemei világába révedtem el. |
Teljesen megtartotta a nyugodtságát, mintha semmilyen hatással nem lenne rá a nősény közeledése, bár ez így is volt. A kérdés hallatán sem zökkent ki, és a szeme sarkából követte annnak mozgását beszéd közben. Nem mozdította el a fejét egy centit sem. Magabiztosan válaszolt.
- Nem tartom magam se többnek, se kevesebbnek a többieknél. Ezért sincsen magasabb rangom sem .... - Válaszolt meg majdem mindent pár mondattal. Talán túl magabiztosnak is tűnhetett, pedig csak az igazat mondta el egy kérdésre adott válasz formájában. A béta és az alfa is sokkalta többre tartja saját magát fajtársainál. Jared, az egyetlen csíkos hiéna a többiek között, de ez őt nem zavarta ... A többieket annál inkább. Ő maga nem akart különc lenni, de inkább ezt a szerepet vállalja fel, mintsem olyan legyen mint a többiek. Nem illeszkedett be de nem is alacsonyodott le a falka leggyengébb tagjai közé. Azt hiszi, megtalálta az aranyközéputat de itt sajnos olyan nincs. Vagy túl nagyképűnek titulálnak, vagy túl gyengének. |
Nem fogalmazódott meg bennem vélemény Jaredről a döntése miatt. Ha nem éhes hát nem eszik, ő baja ha később nem jut neki semmi. A többiek nem fogják megköszönni, hogy átadta a részét.
Mikor odamentem hozzá sziklakeményen tűrte közeledésem, részben okkal hisz biztonságban érezte magát.
- Hmm...tán jobb belátásra tért végre. - motyogtam halkan, kinéztem oldalra és a földet bámultam.
- Mindegy is! - mosolyodtam el hirtelen és Jaredre emeltem tekintetem.
- Mondd, csak. Miért viselkedsz különcként? - kérdeztem huncut vigyorral a véres pofámon, közben oldalra fordítottam a fejem. Még mielőtt egy hangot is kiadhatott volna a hím közbevágtam:
- Úgy értem, kényelmetlen számodra, hogy csíkjaid vannak és nem foltjaid vagy épp, hogy többre értékeled magad emiatt? - kérdeztem fennhangon. Elsétáltam mellőle, tettem egy kisebb kört és visszatértem a hímhez. Nem feküdtem le, nem ereszkedtem a szintjükre. Ha Jared ült vagy állt, akkor Kyra vele szemben helyezkedett el ugyanolyan pózban. |
Akkor kapta fel ismét a fejét amikor a nevét kiáltották, felfogta hogy miért hívták, de nem mozdult. Nem kellett neki a hús és amúgy sem tud ennyi hiéna között enni. Meg nem is akar ... felesleges stressz lenne számára. Nyugodtan követte tekintetélvel a béta mozgását, miközben a többiek hátul azonnal rávetették magukat a maradékra. Szemrebbenés nélkülállta a béta tekintetét, majd miután meghallgatta a kérdést, természetesen válaszolt is rá.
- Nem kellett semmit sem tennem. Szinte önként átadta a zsákmány nagyobbik részét, majd eliszkolt. - Válaszolt teljesen nyugodtan és komolyan. Örült hogy nem kellett verekednie sem túlságosan megeröltetnie magát a rangok miatti kötöszködések miatt. Ez nem az a téma ami őt kicsit is érdekelné, de hát ez van, ezt dobta a gép. Ha változtatni akarna a dolgokon, feljebb kéne tornáznia magát a ranglétrán, ami szintén nem lenne egyszerű út .... |
Kicsit megvárattatott az ingyen ebéd, de még épp időben érkezett meg. Már gyanakodni kezdtem Jaredre amikor felbukkant a "sarkon", szájában a gida egy részével. ~Helyes, nagyon helyes!~ mondtam magamban. Nem csak egy combbal tért vissza, hanem értékes belsőséggel is.
Fel sem tűnt a többiek lerohanása, sem a hím mélyről feltörő morgása. Szerencséje van, hogy megértették, hisz egyedül nem tudna szembeszegülni a fél csapattal, akármennyire is erős...vagy épp csíkos.
Már-már elegánsan helyezte a húst elém. Komolyan mondom, ha meghajlik előttem akkor szó nélkül felengedem magam mellé. De mivel nem tette így pusztán elfogadható kötelességteljesítésnek vettem a dolgot és szó nélkül fogadtam hozományát. Felálltam a sziklán, mélyet szippantottam a levegőbe. Ezúttal nem kerültem körbe, egyetlen ugrással a hús mellett voltam. A felnőttek körbeálltak és össze-vissza vinnyogtak. Tudtam, hogy ha akarnának rám rontanának, de ismertem mindet, így azt is tudtam, hogy nem fogják megtenni.
Ám a kölykök nem voltak tisztában a hiénák etikettjével: odaosontak a lábaimhoz és csipegetni, harapdálni kezdték a gidát minden oldalról.
- Sicc! - csapatam közéjük éles karmaimmal és agresszív hangommal. Szétszéledtek, de fél percen belül összeverődve álltak a felnőttek lábai alatt.
Megragadtam a gida egyik lábát -ami csak csont és bőr volt- leszakítottam és közéjük vetettem.
- Aki kapja marja! - mondtam és hátat fordítottam a fiataloknak.
Kevesebb mint negyed óra alatt elpusztítottam a gida hasát, ágyékát. A gerincéből és a lábából maradt valamennyi, főleg csont és velő. Az evés végeztével felegyenesedtem, megnyaltam véres pofámat.
- Jared! Ebédidő! - csattant fel éles hangom. Ránéztem a hímre, majd a maradékra. A gida másik oldalán hagytam egy kevés bőrt és medencetáji húst Jarednek.
Vártam 2-3 percet, hogy a csíkos barátunk ideérjen és biztosan övé legyen a neki szánt maradék. Ha nem jött vagy nem ért ide időben akkor elsétáltam a csontkupactól, átengedve a többieknek a ropogtatnivalót.
Amennyiben Jared is falatozik megvárom míg befejezi, ha nem eszik odamegyek hozzá.
- Helyben hagytad Ethost vagy elengedted? - néztem mélyen a szemébe. Ezuttal valamelyest lágyabb volt a hangom, de még mindig tiszteletet parancsoló. |
Szive szerint felvisított volna amikor a nőstény futásnak eredt. Kicsit gyorsított ő is a tempóján hogy ne maradjon le túlságosan. Nem számított szívéjes fogadtatásra, de meglepődött amikor Ethos egy egészen türhető ötlettel állt elő. Belement a játékba bár noha 2-3 évesen játszott utoljára, akkor sem volt túl kellemes az a bizonyos játék. Fizikai fölényének köszönhetően ő kapta a nagyobegy hirteleb részt amikor kettészakították a gazellát, amit őszintén szólva kicsit nagyon sajnált. Ő maga úgy gondolta hogy nem érdemel ennyit a béta, de ez van ezt dobta a gép. A szájában lévő zsákmánnyal Jared nem tudott semmit sem mondani, de pár másodpercre egyenesen a nőstény szemébe nézett ám abból semmit sem lehetett leolvasni. Nem tétováztak sokat ellentétes irányba indultak el mind a ketten. A hím visszafele menet gyorsabb lépésekkel haladt de végig azon gondolkodott hogy mi lehet Ethos terve. Hova megy és miért? Bár a miért egy lényegtelenebb kérdés, de ha úgy dönt nem tér vissza... Megrázta a fejét. Megint túl sokat kezdett agyalni mások problémáin. Nem tehet róla, ha egyszer úgy érzi hogy valakivel egy cipőben jár, szívén érzi annak sorsát is. Ez az amit sürgősen abba akar hagyni, de a természete nem engedni.
Amikor fel ért a fennsíkra a többiek azonnal pattantak volna kitépni a szájából a húst, de egy hirtelen és mélyről jövő morgás, ami úgy hallatszot mintha dörögne az ég is, visszatántorított mindenkit. Jared nem vicsorgott és morgot folyamatosan, váratlanul de keményen jelezte a többieknek hogy hagyják őt békén ha jót akarnak. Megkereste tekintetével a bétát majd annak a sziklának az aljához ment ahol a nőstény feküdt. Egyszerű mozdulattal dobta le a gizella hátsó részét a földre, majd lassú lépésekkel elfordulva indult vissza a helyére meg sem várva Kyra reagcióját. Az esteben ha a nőstény megjegyzést tesz rá, Jared elengedi a füle mellett. Visszaérve a helyére, erősen tanakodni kezdett vajon utánja menjen a nősténynek vagy sem? Egyenlőre semmi probléma nem lehet abból ha lelép és őszintén szólva a későbbiekben sem. Úgy döntött nem vállalja fel a nőstény útjának terelgetését ... Fölösleges teher lenne a vállán. |
Jared igen ráérősen és komótosan kívánta elvégezni feladatát. Már percek óta a sziklán álltam mire végre bevette a kanyart ami lefele vezet a völgybe. ~Lusta dög!~ vetettem utána magamban. ~Csíkos hiéna létére nem is értem mit keres köztünk, magányosan vagy párban kellene élnie...mindegy is amíg jól végzi a munkáját.~ Márpedig Jared legtöbbször igen jól végzi a rábízott feladatot. A vadászatban is nagy szerepet vállal, főleg ha nem csak mások hasért dolgozik.
Mikor a hím végre leért a zöld fűbe, lefeküdtem és békésen elkönyveltem magamban, hogy ingyen lakoma van készülőben. Egy cseppnyi rossz érzés sem fogott el aziránt, hogy mástól ragadom el az élelmet. Ilyen a fajtám, még ha kicsi a zsákmány még egymás elől is elorozzuk ha van mit. Ezt el kell fogadni, ahogy azt is, hogy Jared nagyon lassú volt.
- Könyörgöm mit lehet azon húzni az időt, hogy elvenni tőle és visszahozni....nem kilómétereket kell megtegyen. - morogtam az orrom alatt. Mire a levegő elhagyta számat a szavak nagy része külső fül számára érthetetlenné vált. Pont ahogy gondolatom végére értem észrevettem a "menekülő" Ethos-t. Már épp a fák közé rohant be mikor Jaredet is megpillantottam mögötte. ~Na végre.~ motyogtam és kényelmesen visszahelyeztem a fejem a sziklára. Innentől már nem kísértem őket figyelemmel. Nem hallottam semmit a beszédükből, nem láttam amint Jared megszerzi a gida nagy részét. |
 Már rég nevetség tárgyává vált. Hiába tartotta magát, gyerekes viselkedésével rangon aluli maradt. Az az átkozott... hajtotta magában a mondókáját miközben lomhán pillantott hol a tömegre, hol a nőstényre s hol a prédájára, az utóbbival nem volt szerencsés, sőt a többivel sem. Mind kacagtak rajta, ez nem ált ínyére. Mogorván állt hozzá mindenhez, legszivesebben letépte volna a bőrt a béta képéről, de nem tehette minden szabálynak ellent mondana, viszont szabad akarattal rendelkezik és ha meg is szegi a szabályt, legalább újra szabad lehet. Vicsorgott morgott a rajta kacagókon, bár egyre fogytak, még mindig kellemetlenül érezte magát, talán nem is a tömeg miatt, a főnökasszony volt az aki igazán rossz helyzetbe hozta. Mézesmázos hangján csak úgy fénylett a süket szöveg. Ádáz és kaján vigyorral már előre jelezte tettét. Ez épp elég időt adott neki, egy egérutat, mellyel még messzebbre kerülhet.
Újra fogai közé vette áldozatát és lassan elindult az ismeretlen völgy további részének. Különösebben nem zavarta, hogy elvállik a falkájától, már a maga útját járta. Futásnak eredt, hosszú lábai jól szolgáltak, egyre messzebb került a fennsíktól, már alig látta az azon ágaskodó hiénákat. Egyedül egy alakot vett észre, közeledett, de lassú komótos léptei és tekintete olyan békességet sugárzott, melyet még nem látott. Kíváncsi volt rá, bevárta a hímet, de erősen szorította a szájában lógó prédát. A valóság fáj, a szavak is kemények, ez a kan mégis olyan nyugodtággal mondta el, hogy akár szó nélkül is átadta volna neki a gidát, de nem tette. - Leheet hogy az ő érdeke ez az egész, mégsem adom át mindet, ha erőszak kell hozzá, még akkor is magamé lesz a zsákmányom, ezen nem változtat holmi rangbeli nőstény. - sugta a szavakat. A dühh egyre erősödött benne, de mégse élhette ki haragját a teljesen nyugodt és békés hímen. - Tudod mit, játszunk egyet. - adott egy ötletet majd egy lépéssel közelebb ment a kanhoz, közben az ajánlatát fontolgatta, de nem különösebben érdekelte más préda, ami mások mancsa közül került ki. - Fogd meg a gidát, addig húzzuk amíg szét nem szakad. Amennyi a szádban marad azt viheted vissza a falkának, viszont ami nálam marad, arrá már nem fenhetik a fogukat. - a kannak persze más se kellett, minhogy játszon, így is elég problémája volt. - Csak húzd ahol tudod, utána fel is út le is út, nem zavarlak többet. - végül csak belement, taktikáját nagy állkapcsa adta meg és ereje, míg a nőstény kis állkapoccsal rendelkezett és öreg is volt, viszont megállta helyét és nem adta fel. A két hiéna egymással szemben állt, Ethos a gida melső lábait ragadta meg, míg Jared a farját fogta. És húzták, míg a dög feszült köztük. Ráncigálták marcangolták, egyikük sem engedett. Talán Jared nagyobb termetének hála, elszakította az állatot és takitka vagy nem taktika ő vitte a nagyobb rész. - Nos ez eldőlt, nem sajnálom, öröm volt a szabályos játszma. Viszont most végleg elköszönök. - és ezzel hátat fordított, felkapta a részét és futásnak eredt.
Egyenesen a kietlen sivatagnak vágott elébe, ami még előtte állt. Több homokbuckán is megakadt a szeme, a fák mások voltak mint eddig bárhol máshol. Barlangok ezrei sorakoztak az előtte álló úton, és megpillantotta azokat a hatalmas sziklatömböket is. A kötenger szülei halálát idézte fel benne, de ez csak jobban erősítette lelkét. Nekivágott az előtte álló ösvénynek, és ezzel teljesen elszigetelődött bajtársaitól. Halán jobb is hogy így tett, lassan osont az érdes felületű sziklákon, jobb első mancsa többször is hegyes darabkákat érintett, a két hátsó is, így sántítva ment tovább. Vonszolta prédájája maradék darabját, és bár sajnálta a gidát, rettentő éhes is volt. Egy barlangban húzta meg magát, távol a falkától, távol a fensíktól, egy kietlen, ismeretlen vidéken, ám ez békés volt, békésebb mint minden más. Nugodtan kezdett lakmározni a maradék húsból, tüdeje vadul emelkedett és sűllyedt, elég messzire jutott. Közben folyamatosan a kan járt az eszébe, az hogy vajon mennyi idős lehet, hogy miért ilyen, hogy tud ilyen nyugodt maradni minden egyes pillanatban. |
Csak fülei forogtak a hangok irányába, ebből már tudta hogy mi folyik odalent. Nem volt számára meglepő hogy az egész horda megindult lefele. Ő maga csak egy nagy sóhajjal nyugtázta, egyedül maradt végre. Pár percig tarthatott csak amíg vissza nem jöttek a többiek, vélhetően a béta utasítására. Jared elfordította a fejét, próbált tovább pihenni. Meglebbent a farka amikor érezte hogy valaki meg áll mellette. Felismerte a hangot amire kinyitotta a szemét aztán mikor fel is fogta hogy mit mondtak neki, mi a feladata felkapta a fejét. Nem azért mert éhes volt és feldobódott a feladat hallatán, hanem pont hogy negatív érzések fogták el elméljét. Semmi kedve nem volt elvenni egy amúgy is éhező és tőle fizikailag gyengébb hiéna zsákmányát. De a béta utasítása fontosabb volt. Ha nemet mond, ő jár pórul. Egy békésebb megoldás is megfordult a fejében, de nem volt még biztos abban hogy ez megoldható lenne.
Lassan állt fel, magasabb volt mint a béta. Megnyújtóztatta elgémberedett izmait majd megrázva magát megszabadult a portól ami időközben rajta landolt a kölykök játszadozása közben. Mély levegőt vett majd megvárta amíg elhalad előtte a nőstény. Tudta hogy figyelni fogja a mozgását, de azt is hogy ha úgy beszél, hallani semmit sem fog csak maximum a nőstény ellenkező morgását. Lassú és megfontolt lépésekkel indult lefele az ösvényen amit a többiek alaposan kijártak már neki. Látszódott rajta hogy semmi kedve nincsen a konfliktushoz, de a parancs az parancs. Más szájából elvenni a falatot, a legaljasabb dolog. Hiába a jól hangzó jutalom, őt ez egy kicsit sem izgatta. 2 méterre állt meg az éppen húst marcangoló nősténytől pont úgy, hogy az nyílvánvalóan észre vegye őt.
- Rossz hírekkel jöttem Ethos. A gidából több falatot nem fogsz tudni lenyelni ugyanis el kell vinnem. - Mondta teljesen nyugodt szívvel. - Nem azért mert nekem kell ... Kettőt találhatsz ki pályázik rá, nekem csak a piszkos melót adták ki .. - Döntötte meg fejét pont úgy hogy a szikla tetején álló béta felé terelhesse a nőstény tekintetét. - De ha nagyon pikkelni akarsz rám, később esetleg egy nagyobb zsákmány egésze lehet a tied a segítségemmel ... de ez inkább maradjon ... titkos ajánlat. -Próbált valahogy taktikázni. Nem hazudott, nem szokása. Az már más kérdés hogy mennyire hisz neki Ethos. Tett pár lépést még közelebb, ha a nőstény el akarna futni előle, pont egy mozdulattal kaphassa el a gida egyik lábát. Ha Ethos itt marad és nagyon ellenkezni mer, fizikai fölénye a hímnek van. Nem lenne érdemes párbajoznia vele arról nem is beszélve hogy lehetőséget kapott ennek elkerülésére. Jared egszerűbben is megoldhatná a feladatot, ide jön, elkapja a zsákmányt és visszamegy ... Ennek ellenére még mindig itt áll teljesen nyugodtan és keresi az aranyközéputat. De vajon miért? ... Ezt ő maga sem tudja. |
Kellemes, lágy szellő tépett a bundámba, kezdtem volna álomba szenderülni. A társaság nyugodt volt, max a kölykök vicsorogtak egymásra, mindenki más békésen megtalálta a helyét.
Persze a kivétel erősíti a szabályt, csakhogy épp pihenni készültünk e percben, ebben semmi szabály nincs, a kivétel mint olyan viszont jelen volt köreinkben, méghozzá az öregecske Ethos személyében. A szuka különc volt nálunk, bár befogadtuk, a többség csak megtűri, mintsem haverkodjon vele. Végülis...joguk van hozzá.
Ellenben a mi kis kakukktojásunknak nincs joga ahhoz, hogy megszakítsa drága pihenőidőnket holmi kergetőzéssel!
Mikor Ethos elhagyta helyét, magasra emeltem a fejem és figyeltem merre tartanak halk léptei. Eltűnt a kőhalom mögött, majd később jó pár méterrel lentebb pillntottam meg. Felálltam, leráztam magamról a port és legurottam a szikláról, majd lomhán követtem. A távolság egyre nőtt köztünk, mire leért a füves területre (völgy) én épp, hogy elindultam a lefelé tartó ösvényen. Szúró tekintetem fürkészte a tájat, majd Ethost figyeltem. ~Cöhh, lopakodás.Nem a te fajtádra jellemző.~ jegyeztem meg magamban gúnyosan. Tényleg vadászni indult, de mégis mit gondolt? Itt a hordánk fele a fennsíkon ő meg egyszemélyes hadsereget játszik? Megbolondult!
Ethos akciója nem a vadász legjobb tudását tükrözte, de eredményes lett. A hangos patadobogásra mindenki felugrott és a hiénakutya után iramodtak. Valahol a tömeg közepén futottam a lejtőn, majd a völgy szélén a horda mögé kerültem. Egyáltalán nem maradtam le csupán nem akartam nagyon kifárasztani magam.
Szélesen vigyorogtam önző társaim megszólalásain. ~Add ide...nem csak a tiéd! Blablabla...~ ha így kezdik éhesen maradnak.
Ethos szavaira előléptem a tömeg mögűl.
- Hagyjátok! - szóltam határozottan rá a többiekre kik már csipegetni kezdték a gidát. - Ejnye testvéréreim! Hát nem látjátok míly éhes? - kérdeztem körbenézve a többieken. Közben elkezdtem sétálni Ethos és a gida körűl, így tisztes távolságot hagytam neki, a többiek a körön kívül maradtak.
- Napok óta nem evett! Csont és bőr szegény... - gúnyolódtam és kacagtam. -...és titeket is éheztetni akar! - szünetet tartottam. Hol a táraimra néztem hol Ethos tekintetét loptam. - Mi egy család vagyunk! Nemde? - kérdeztem élcelődve, mire legtöbben tipikus hiéna kacagással válaszoltak.
- Akkor hát hagyjuk had egyen ez a szegény árva, hisz apátok lehetne! - mondtam kedvesen, Ethos előtt elhaladva és a képébe vigyorogva. Akik hátul álltak már hátat fordítottak, és elindultak vissza a fennsíkra bejezeni azt amit abbahagytak. Megvártam míg a legtöbben elmennek. - Hess! - zavartam el a maradékot is.
- Egyél nyugodtan! - hajoltam le, és hátráló mozdulattal távolodtam az öregtől. Ördögein mosolyogtam, de hangom kedves és megnyugtató volt.
Hátat fordítottam, sétáltam majd futottam a fennsíkra.
- Csak ne feledd, hogy a család nem mindig jó dolog! - kiáltottam hátra Ethosnak, de nem néztem vissza. Amolyan baráti tanácsadás volt, csak épp fenyegető hangsúllyal. Felértem a fennsíkra, itt megpillantottam Jaredet. Tulajdonképpen épp mellettem állt/feküdt, így pont mancsnál volt. Közelebb hajoltam hozzá:
- Hozz ide azt a gidát! Minél többet szerzel meg belőle annál több jut neked! - mondtam komoly, határozott hangon majd felmásztam a sziklámra. Innen tökéletesen beláttam a terepet. |
Kerülte a felhajtást, sőt kerülte a tömeget. Egészen kilógott a sorból, e ez különösebben nem zavarta. Inkább egyedül járta a saját útját, nem szeretett csapatmunkát létesíteni. Sokszor maga vadászott és nem osztotta meg zsákmányát. Azért mégis csak az ő tulajdona. Persze elég kíméletlen volt a betolakodókkal szemben. Egyenesen gyűlölte mikor valaki lenézi, vagy gyengének tartja esetleg szó nélkül belekontárkodik az életébe.
Szembe nézett a valósággal, visszacsöppent a jelenbe, pedig csábították vissza édes gondolatai. Lassan felállt, kicsit meghúzta magát, majd nekivetődött az ismeretlennek. Némán és egyedül hagyta el helyét és átvágott a völgybe ahová orrát csábító szagok vonzották. Lassan lopakodott, meg megbújt a nagyobb szikladarabok mögött, közben fülelt. A prédájára öszpontosított, vékony lábai elősegítették a gyorsabb futásban, de ennek persze voltak hátrányai. Futásnak eredt s ezzen meghajtotta a már feldúlt gazella csordát. Egyenesen a közepébe iramodott, egyedül próbált leválasztani egy esetlen gidát. A többi szaladt előre, már nem törődtek vele, az pedig megbukott. A földön hevert, mire ráugrott a fenevad. Jóízűen megnyalta szája szélét és kegyetlenül beleharapott elejtett zsákmányába. És a többieknek se kellett több, a paták robajlása az egész hiéna falkát magához vonzotta és mikor leterített prédát láttak megiramodtak a nőstény felé, aki persze nem nézte jó szemmel, nem volt osztozó tipus. Állkapcsa közé szorította az apró bak nyakát és megeredt vele.
Szalad ahogy csak lábai bírták, bár a falkájukon belül többen tartozta fajtája közé, így könnyen beérték. Morgott, sziszegett, prédája elé állt és nem engedett belőle. - Megérdemeljük, hogy mi is kapjunk, elriasztottad a csordát!- Krákogta oldalról egy fiatal hím, mire többen is helyeseltek, bólogattak. - Nem csak a tiéd!- vicsorított néhány kölyök akik a nőstények mellett csoportosultk. Az öregek csendben figyelték a közleményeket, inkább tartották szájukat, de igazat adtak volna a tömegnek. - Nem adom, ez a sajátom, több napja nem ettem. Ő csak az enyém! Majd a csontról leharapjátok a maradék ínt.- morogta a tömeg felé és hátrálni kezdett. |
Nem tellett bele pár percbe sem hogy valami vagy valakik ne kezdték volna el zavarni a nagy hímet a pihenésében. A hirtelen zavaró tényezők hatására kinyitotta a szemét de nem mozdult, tekintve hogy ismerős hangok voltak tudta hogy nem életveszély forrásai. Amint fel is fogta hogy csak ártalmatlan kölykök jöttek játszadozni, nyugodt szívvel húnyta le újra szemeit. Ha idősebb tinik vagy felnőttek jöttek volna kötekedni, nyílván máshogy reagál. Dús bundájának köszönhetően a kölykök csipkedését meg sem érezte.
Csak akkor emelte fel már a fejét is amikor felnőtt nőstények hangját hallotta. A bétát felismerte és egyből előtört benne a kellemetlen érzése, amikor nála magasabb rangúakkal van egy légtérben. A hiénakutyára is átemelte tekintét. Sosem tudta megszokni a kinézetét. Jarednek annyira abszurd hogy egy hiéna ennyire karcsú legyen és azok a lábak ... Lassan ő fog attól félni hogy a nőstény egy esés következtében eltöri azokat. Hamar visszanézett és követte tekintetével a béta mozgását, inkább mintsem a másik nőstényét, nem igazán bírt pár percnél tovább nézni őt, nem rosszindulatból, csakhát mégiscsak. Jaredhez és a többi hiénához képest annyira furcsa. És még a hím hitte azt hogy kilóg a sorból. Majdnem már sors társnak nézte Ethos-t, de azt is tudta hogy milyen helyzete van a hordában így hát hanyagolta annak gondolatát hogy bármiféle módon is közeledjen hozzá. A béta ellemben egy magasabb sziklán nézelődött. A hím pár percig figyelte majd inkább vissza hajtotta fejét de nem aludt vissza. Túl sokan voltak ahhoz hogy eltudjon lazulni. |
A kíváncsiság! A kíváncsiság az ami idehozott. Mint minden hiéna én is szeretek felfedezni őj dolgokat, tanulni mindenből. Ezért szolgál jó ürügynek a Niqon-fennsík. Jöttem megismerni a helyet, de valójában a többiek után koslattam. A szabadnap, ami egyébként számomra csak néhány óra pihenést jelentett, hisz állandóan felügyelnem kell, jól jött hogy felmérjem a társaimat.
A horda valamelyet szétszéledt, de néhányan egymás közelében maradtunk, még ha nem is látótávolságon belül, de szagminták alapján pikk-pakk megtalálnánk egymást.
A fennsík száraz és kietlen hely volt, pont hiénáknak való, már ami a pihenést illeti. A laktató zsákmány a völgyben heverészik. Homokos, száraz talajon haladtam, kikerülve a nagyobb köveket. Néhányan egy régi dögöt analizáltak a távolban. Amott idősek szunyáltak, itt pár hetes kölykök játszottak önfeledten. Önfeledten és felügyelet nélkül!
- Mars anyátokhoz! - hajoltam le 3 kölyök elé és erélyesen, de nem hangosan rájuk szóltam mire elfutottak.
Körbenéztem, hogy ki hol foglalt helyet, néhány tagon percekig rajtatartottam a tekintetem. Felnéztem a hegy felé. ~Pompás!~ gondoltam és fürge, ütemezett lépésekkel majd két nagyobb ugrással egy kiálló sziklán foglaltam helyet. |
A falkával együtt gyalogolt, messziről jöttek és felüdülés volt számára, hogy megálltak egy nyugott fennsíkon. A csoportuk tagjai más más fajokhoz tartoztak és nem válogattak egymás között, hisz mind a hiénák alfajába tartoztak.
Felszegetze fejét, hatalmasat szippantott az idegen levegőbe. Már érezte - nem is olyan messze- a döghús szagát. Fülét folyamatosan a hang irányába fordította, ám a hiénák csak vihogtak, mindegyik mondta aa magáét, de volt pár kivétel, az öregek, egy két fiatal békés lelkü lény, akik kihúzták magukat a sorból. Kapcsolódott a nyugodt természetű egyedekhez, egy nagyobb kő árnyéka tökéletes pihenőként szolgált számára, ám tekintete újra körülvándorolt a tökkieken. Pár kölyök örömmel zargatta az épp szundító hiénákat. Körülugrálták és játékra késztették. Nem lehet hogy a szüleik ennyire elhanyagolták volna őket... gondolkozott magában, majd egy idősebbnek tűnő hím felé vette az irányt, két kölyök vadul csaholt körülötte, ám úgy tűnt ez őt nem zavarja, olyan békésen pihent. Fejét mancsára hajtotta és halk szuszogó hanggal tudatta csendes pillanatait. - Ejj, kölykök tünés!- morgott rájük szelíd hangon. Egy darabig szemezett az alvó hímmel, majd elindult vissza saját nyughelye irányába. |
A Niqon-fennsík tökéletes tanya helyet biztosított az ide érkező hiénák számára. A szeles időnek köszönhetően Jarednek nem kellett arnyékban szenvednie a dús bundája miatt. Ma mindenki szabadnapot kapott így hát ahány hiéna volt a területen annyi felé indultak is el. Persze mindenki tisztában volt azzal hogy idegen helyen vannak ezért sokaknak nem volt kedvük messzire csatangolni. Jared laza, lassú lépésekkel ráérősen sétált a fennsíkon egészen egy olyan helyig ami tökéletes kilátást biztosított a számára. Egy peremen megállva emelte fel a fejét és nézett körbe. Még nem igazán járt ennyire változatos helyen, de ez csak plusz pont arra miért is lenne jó itt letelepedni. Ő is tudta hogy miért jöttek ide, de nem volt biztos abban hogy végérvényesen maradni is készülnek-e. Fülei folyamatosan a hangok irányába forogtak, és össze folyt a nyál a szájában ha arra gondolt, mennyi mindent fognak itt levadászni legyen az ragadozó vagy nővényevő a hús az hús. Hirtelen fújta ki a levegőt az orrán hogy megszabaduljon a sok felesleges szagtól amit érzett. Majd szépen lassan tovább indult és egy magányos fa árnyékában meghúzódva feküdt le. Keresztbe tette mancsait maga előtt és szépen rá helyezte a fejét. Pár percig még nyitva tartotta a szemét és csak bámult maga elé, majd szépen lassan lecsukódtak és ő maga elszundított. Kellemesen érezte itt magát sőt még biztonságban is. Nem tartott attól hogy álmában valaki rátámadjon. |
Kyra + Jared + Ethos
* Nyílt játék * |
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
